A név visszhangzott az erdőben. A lány zihálva ült a földön
levegő után kapkodva. Hajába markolt. Még mindig nem emlékezett semmire sem. A
név: Zelo, különös érzéseket ébresztett fel benne. Felugrott és idegesen járt
fel-alá miközben a saját haját tépte. Mérges volt magára és az egész világra.
Tudni akarta mik ezek a képek és mi a jelentősége ennek a névnek. Köszönés
nélkül a ház felé rohant. Luhan mosolyogva és elégedetten tért vissza Zelohoz.
Dongi kétségbeesetten vágott át a nagy kerten és tépte fel a
bejárati ajtót. Síri csend volt. Senki se volt az épületben csak az ágyasok.
Dongi minden egyes szobát végig járt, de az angyalokat nem találta. Egy másik
szobába is be akart lépni, de az zárva volt. Rángatta a kilincset, de az nem
akart kinyílni. Zokogva ült le a tövébe. Tudni akarta végre, hogy mi történik
vele.
Az ég csatatérré vált. Egy szörny lebeget a magasban,
kardokkal a kezeiben és az apró rusnya lényeket végezte ki módszeresen. Élettelenül
hulltak a földre, ami lángokban állt. Az emberek sikoltozva rohantak ki házaikból,
a világ pedig kezdett darabokra hullani, az arkangyal kiengedett ereje és
haragja miatt. Győzni akart, megmenteni barátait és társait. A világ ura akart
maradni. Elfáradt. Egyedül nem ment neki és egyik sérülést a másik után kapta.
A lények nem fogytak, hanem egyre többen lettek. YongGuk nem adta fel. Szerelm,e
Dongi járt a fejébe és egyre erőszakosabb lett. Külseje egyre rondább lény
vonásait vette fel. Ereje meg kétszeresedet, de nem volt elég. Stílusát
felvették ellenségei és elsajátították. A rusnya lények egyre erősebbé váltak.
Az arkangyal testéről vér és izzadság egyvelege folyt le a mélybe.
Öngyilkosságra tette fejét, de nem akarta, hogy a többiek is meghaljanak.
JongUp jelent meg a távolban hatalmas karddal a kezében. Az
arkangyal segítségére sietett. YongGuk nem nagyon örült ennek, de JongUp esküt
fogadott neki és megígérte, hogy védelmezi minden áron. Ketten össze fogva
legyőzték az ellenséget, de még többen jöttek. Nem akartak fogyni, szaporodtak.
Így ment ez órákon keresztül, míg nem egyszer csak a lények megfagytak és
hullani kezdtek holtan a földre. A két angyal értetlenül nézte a történéseket.
-Mi lehet velük? - kérdezte JongUp, de YongGuk csak
megrántotta a vállát. Luhan jelent meg a földön közöttük. Minden egyes lényt
megnézett, hogy halott e, majd az égre nézett fel, a két szörnyeteggé változott
angyal mozdulatait figyelve. Integetni kezdett nekik mosollyal az arcán, mint
egy holtkórós. Összenéztek és lementek hozzá. YongGuk dühös volt és megragadta
a törékeny testű lidércet.
- Te mit keresel itt és mit csinálsz? - Luhan kiszabadította
magát YongGuk kezeiből és hátrébb lépett. Pukedlizni kezdett előttük, ők pedig
fejüket vakarva nézték, hogy mit csinál.
- Áááá uraim. Meg kell, hogy mondjam jó munkát végeztek. -
kezdet el tapsolni. - Nagyon ügyesek.
- Te tudod mik ezek? - kérdezte ingerülten az arkangyal.
Végre pontot akart tenni az ügy végére.
- Nem tudom. - felelte unottan.
- Akkor mit keresel itt?
- Csak azt szeretem volna megkérdezni az erős angyaltól,
hogy a kisasszonnyal, hmmmm… Dongival,
igen azt hiszem így hívják, minden rendben van e? Elég zaklatottan ment vissza
a szállásra. - nevetett.
- Mit tettél vele te mocsadék? - az arkangyal ingerülten
megragadta Luhant. JongUp megfogta ura kezét, de tudta jól ezzel nem tudja
megállítani, ha az angyal többet szeretne tenni a lidérccel.
- Én semmit. Ő mi tett saját magával ez a nagy kérdés. -
mosolygott. YongGuk eldobta majd felszállt és sietett vissza a szállásra.
Dongi keservesen zokogott. Ki tudta nyitni az ajtót és Zelo
szobájának közepén ülve zokogott. Nem értette magát. Nem értette, hogy hirtelen
miért lett ilyen gyenge és érzékeny. YongGuk megtorpant az ajtóba. Maga se
értette ezt az egészet, de volt egy sejtése, hogy Luhannek köze lehet ehhez.
Nem mert szólni, se mozdulni. Nem hitte volna, hogy ez lesz a vége. Nem hitte
volna, hogy Dongi és Zelo szerelme ennyire erős. Erőt vett magán, hisz ő az
erősebb és bentebb ment. Leguggolt a lány mögé és átölelte, hatalmas fekete
szárnyaival eltakarta magukat.
- Nem értem. - szipogta a lány. - Hogy kerülök ide vagy,
hogy miért akartam ennyire bejönni ide.
Azt se tudom kié ez a szoba. Csak egy szőke angyalt láttok, fehér
szárnyakkal, melyeknek minden egyes tolla vége aranyba van mártva. Nem értem miért
álmodok róla és miért látom magam mögött vagy magam előtt. Nem kéne ott lennie,
de ott van, ahogy most én itt vagyok ebbe a szobába. - az arkangyal végig
simította karjait.
- Az álmok néha megtévesztőek. Luhan, akivel találkozhattál
mostanában, egy lidérc. Közel engedted magadhoz és megszállt. Meg akar őrjíteni
ezekkel a képekkel, de ne hagyd magad. Ha nem hagyod magad, nem lehet semmi
bajod. Ne beszélj vele többet. - hazudta.
- De miért akar megőrjíteni? Mivel bántottam meg?
- Ő ilyen szerelmem. Örömet okoz neki másnak a fájdalma. Nem
létezik semmiféle ilyen angyal, ha létezne, tudnák róla. Gyere és pihenjünk. -
a lány felállt és hatalmas hitvesére nézett. Látta megviselt testét. Egy
vércseppet törölt le szerelme karjáról.
- Nehéz volt a küzdelem? - kérdezte csendesen.
- Arkangyal vagyok kicsim. Nem volt nehéz. Gyere, elviszlek
aludni.
- Szeretnék megfürdeni veled, először. - az arkangyal szája
mosolyra húzódott. Felkapta kedvesét és a fürdőszobájuk felé vette az irányt…
A lány kiterülve, meztelenül feküdt YongGuk mellett. Arcán
mosoly volt, de a szíve kőkemény volt és megfagyott. Valami után vágyott, amit
maga se tudod és nem ismert. Szerette volna életét megkönnyíteni, de fogalma se
volt, hogy miért. Felébredt. Halkan, nesztelenül felkelt YongGuk mellől,
felvette hatalmas, fehér ingét és kilépett közös szobájuk ajtaján. Elindult a
folyosón. Ment céltalanul, de mégis, mintha valami hívta volna őt. Kilépett a
ház ajtaján. Kintebb merészkedett a sötét, sűrű erdőbe ment. Mezítláb járkált a
hideg, szúrós avaron, magán összefogva az inget és a fák rejtélyes lombkoronáit
figyelte. Nesz ütötte meg a fülét az egyik bokorból. Oda kapta tekintetét. Nem
történt semmi. Talán egy állat volt, gondolta magába. Tovább ment. A szél
lassan felébredt. Ismerős illat csapta meg orrát. Fenyőgyanta valami ismerős
illattal keveredve, amit ismer, de mégse tudja mi az. Az illat körbe vette és
birtokolni kezdte. Nem bánta. Tetszett neki, vonzódott hozzá. Pár lépés után
már egy tisztáson volt. Ismerős volt neki, de nem tudta honnan. A kis tisztás
szélére ment, melyből egy hasadék húzódik le a mélybe. Visszább lépett, mert
félt, hogy lezuhan. Leült és a csillagokat nézte.
Az erdőből egy láthatatlan erő figyelte a lányt. Tudta jól,
hogy ki ő és azt is, hogy valakinek nagyon sokat jelent. Elragadta és magával
vitte az erdő legtitkosabb zugába, ugyan úgy,mint YongGuk két hűséges emberét…
