3.rész

Az éjszaka elrejt mindent. Elrejti azt a sok csodálatos teremtményt, melyeknek szívük méregbe van itatva. A csillagok magasan az eget uralják, pásztorukkal a Holddal, de azon az estén ez nem így volt. A távolban egy villám cikázott végig az égen majd halk dörgés kísérte útját. A táj hirtelen elnémult, majd hangos csattanással újra hang töltött be mindent. A szél tépte a fák leveleit, mik megadóan estek a földre néhány ág kíséretében. A levegővel furcsa, éles hangok terjedtek és egy bizonyos szag, összekeveredve az eső édes illatával. Dongi felijedt. Az eső vadul kopogott ablakán majd kinyílt az egyik szárnya és megérezte a vér friss illatát. Az arkangyal már nem volt mellette, ott hagyta őt miután kénye kedvére kihasználta a törékeny testet. Könnyek gyűltek a szemébe a megalázó emlékektől. Ha egy ember, egy angyal szeretője lesz, az arról szól, hogy egymást kölcsönösen örömet okoznak minden fájdalom nélkül. Ember és angyal között lévő kapcsolta egy fajta paktum. Az arkangyal, a lány szerint megszegte ezt azzal, hogy meg se kérdezte tőle azt, hogy bele megy-e ebbe az egészbe. Erősen megmarkolta a takarót és düh járta át a testét és szívét. Tombolni akart, ölni és bosszút állni. A hideg levegő lassan beáramlott a szobába. A lány körbe vette magán a vékony takarót és az ablakhoz sétált becsukni azt. Megfogta az ablak kilincset, de ahogy be akarta hajtani az ablakot valami furcsa dolgot látott meg. A vér szaga egyre jobban itta be magát az orrába. Kihajolt az ablakon, és amit akkor látott ő maga se akarta elhinni. Egy angyal volt ott. Hatalmas szárnyai aranyszínben pompáztak, míg így is, hogy az éjszaka leple mindent elfedett. Szárnyai ki voltak feszítve és oda voltak szegezve a falhoz. Arcát nem látta, de annyit látott, hogy a test nem mozdul. A vérszaga valószínűleg tőle ered. Az ajtóhoz rohant. Ki akart rajta menni, de az zárva volt. Elkezdte ököllel verni az ajtót és üvöltött, hogy valaki végre hallja meg. Nem jött válasz. Mérgesen csapott bele az ajtóba, majd úgy döntött kezeibe veszi a dolgokat. Az ablakhoz sietett és lenézett mennyire magason van. Három emelet magason volt. Az ablak alatt egy kisebb párkány húzódott, ami díszítésként szolgált, majd a sarkon egy ereszcsatornát pillantott meg. Ruhát vett magára majd a szakadó esőben kilépet az alig 15 centis, csúszós díszre. A falban kapaszkodott miközben megfontolt léptekkel sietett megmenteni egy halhatatlant. Minden ellene dolgozott. A haja és a ruhája már csuromvíz volt ráadásul a szél is orkán erejű lökésekkel próbálta ledobni őt a mélybe. Nem adta meg magát ilyen könnyen. Küzdött hisz itt már az ő életéről volt a legnagyobb mértékben szó. Elérte az ereszcsatornát, de az nem bírta az ő súlyát. Nem volt oda erősítve megfelelően a falhoz és megindult vele együtt hátra felé miközben ő hangosan felsikított és készült az eljövendő halálára.  Két kéz markolta meg őt és emelte fel a levegőben majd szállt le vele a földre. Megfordult Dongi és kétségbeesetten nézett a dühös arkangyalra.

-A szeretőm vagy megmondtam. Nem teheted kockára az életed. Mit keresel itt? - Dongi nem szólt semmit csak a testhez rohant. Felpipiskedet és megsimította az angyal arcát. Az nem mozdult. Arcát nem látta tökéletesen a vértől és a sérülésektől. Ki akarta venni a szegeket a szárnyaiból, de YongGuk megállította a lány segítőkezeit. - Hozzá ne merj nyúlni. Büntetésben van. - a lány nem foglalkozott YongGuk kemény szavaival. Kivette az egyik szeget nagy erőt kifejtve. YongGuk mérgesen morgott egyet majd megszorította a lány csuklóját.

- Szenved! - üvöltötte Dongi majdnem sírva, de azt már maga se tudta eldönteni, hogy a YongGuk által okozott fájdalomtól-e vagy attól, hogy egy ilyen szép teremtmény ennyire szenved. Az eső egyre hevesebben vert, Dongi pedig makacsul állt szembe a mérhetetlenül dühös arkangyallal. YongGuk nem szokta meg, hogy az egyik ágyasa bele rondítson bármilyen dolgába. De ő makacs volt. Nagyon is.  Az angyal nem ismerte ezt a tulajdonságát újonnan szerzett tulajdonának. Hiába félt annyira Dongi tőle, ő akkor is makacsul ki állt, azért amit eltervezett. Meg akarta menteni azt a gyönyörű teremtményt, akit, olyan kegyetlenül szögeztek ki, kitéve az időjárás kegyetlen elemeinek. Dongi elkezdte mozgatni a kezét, próbált kiszabadulni. Elszántan nézte vetélytársa szemeibe. YongGuk póker arccal figyelte, de a szeme mást árult el. Kegyetlen dühöt és őszinte elismerést. Imponált neki, hogy ez a védtelennek tűnő, gyenge lány ennyire harcol ellene. Játszani akart. Újra.

- Rendben. Megengedem. Egy feltétellel. Ma este megint velem leszel, miután visszamentünk a szobádba. - hangos dörgés ütötte meg a feszült csendet. A kiszögezet angyal fájdalmasan felnyögött. YongGukra nézett a lány a sérült angyalról és látta, hogy az arkangyal gonoszul mosolyog rá. Kettészakadt a szíve a nyöszörgéstől és bólintott. YongGuk elengedte a kezét és elégedetten mosolygott. Dongi a gyönyörű lényhez sétált és kivette nagy erőfeszítéssel az utolsó hatalmas szöget is. A sérült angyal a földre zuhant, Dongi pedig mellé térdelt és elkezdte simogatni arcát, próbálta letörölgetni a vért róla.

- Nyisd ki a szemed. - suttogta neki. - Kelj fel. - az angyal megmarkolta a lány vékony karját.

- Kö-kö-köszönöm. - nyögte, majd nehezen, de talpra állt és imbolyogva indult a hatalmas épület felé. YongGuk megragadta a lányt és a házba vitte egyenesen a saját szobájába. Leültette az ágyra majd eltűnt és pár perc múlva egy törölközővel tért vissza és egy hatalmas inggel. A lányhoz dobta ő pedig elkezdette magát megszárítani. Felvette az angyal ingét és összezárt lábbakkal ült az ágyon és várt. Az angyal nem tett semmit. Befeküdt az ágyba és lekapcsolta a villanyt. Dongi nem mozdult. Tovább ült ott. Kezeket érzett meg a csípőjén melyek az ágyban heverő testhez rántotta. YongGuk lefektette és magához ölelte. Megpuszilta tarkóját és szorosabban ölelte magához.

- Túl jó vagy. Ma velem alszol. - és ennyivel lerendezte a dolgot. Félelemmel a szívében, de boldogan aludt el az olyan könnyen sebezhető fiatal lány az ős öreg angyal mellett…

A madarak édesen csiripeltek az udvaron és a táj is kiheverte az előző esti vihart. A lány lassan kinyitotta a szemét és egyedül találta magát fogva tartója szobájában. Felült az ágyon és körbe nézett. A szoba hatalmas volt és fal helyett ablak volt körbe. Az arkangyal gondtalanul láthatott ki és láthatta alattvalóit. Még mindig az ingben volt a lány a törölköző pedig a földön hevert. Kiszállt az ágyból, felvette és az egyik szék karfájára tette. Az ajtó felőli fal volt csak téglából, azon pár polc melyeken értékes tárgyak voltak. Kíváncsian oda ment hozzájuk Dongi és egy ezüstből készült tőrt, rubintból kirakott markolatát simította meg. Tovább ment és egy homokórát látott meg melyben a homokszemek nem folytak, hanem megálltak menet közben. Megütögette gyengéden ujjával az üveget, de azok nem mozdultak. Megrázta a fejét és tovább állt. Az asztalon egy gyűrű hevert. Ezüst, arany mintákkal. Nem volt csicsás, de mégis a maga letisztult formájában gyönyörű szép volt. Felhúzta, de az ő ujjára hatalmas volt. Biztos az angyalé, gondolta magába és nem tévedett sokat. Azt a gyűrűt, YongGuk még a legkedvesebb szeretőjétől kapta nagyon régen. A lány nagyon szerette őt és YongGuk is annyi mindent megengedett neki, hogy ne érezze magát bezárva. Mielőtt egyé olvadhattak volna, megölték a lányt, YongGuk pedig elvakultan a dühtől és a keserűségtől mészárlásba kezdet. Szerette azt a lányt, de nem úgy, mint ahogy Dongit talán. YongGuk azt a gyűrűt minden nap felveszi, és hordja, hogy emlékeztesse magát arra, hogy az érzelmek nem befolyásolhatják életét. Visszatette az asztalra majd kinézett az ablakon. A Nap melegen sütött, a természet pedig nyugodtan élvezte a sugarak csiklandozását. Felsóhajtott a lány. Börtönbe érezte magát. Homlokát az üveglapnak döntötte és egy sós könny fojt végig arcán. Halkan szipogni kezdett és végig gondolta múltját és végig gondolta a jövőjét, amit még a múltban képzelt el magának. Két kart érzet meg a csípőjén, majd egy állat a vállán. Az egyik kéz lassan a mellkasára vándorolt és kigombolta az egyik gombot az ingen, majd a másikat, majd a másikat és így tovább, felfedve hófehér kebleit. A lány remegni kezdett, YongGuk pedig próbált hozzá gyengéd lenni.

-Megfoglak büntetni. - suttogta a fülébe. - Ellenszegültél nekem tegnap este. Meg kell tanulnod, hogy te az ágyasom vagy, nem pedig a főnököm…

A lány egy óra múlva kimerülten feküdt az angyal mellett. Hátat fordított neki. Nem akart rá nézni. Minden porcikája sajgott és lett is rajta egy két kék folt. YongGuk hátán feküdt, elégedetten. Imádta a szeretőit gyötörni, ha azok nem fogadtak neki szót. A lány arca könnyes volt és nem tudta becsukni szemeit, mert a könnyei csípték a szemét. Magára húzta védelmezően a takarót és próbált mindent eltörölni az emlékéből. Nagy durranásra lettek mindketten figyelmesek. YongGuk felugrott, felvette a nadrágját és ráparancsolt Dongira, hogy maradjon a helyén. Nem tette meg. Ahogy a szigorú angyal kilépett az ajtón, Dongi olyan gyorsan öltözött vissza és rohant utána. Megint egy nagy durranás, szárnyak suhogása melyek az udvarra siettek. Dongi is ment. Kiért az udvarra és angyalokat látott az égben harcolni. Megállt az ajtóba, erősen hozzá simulva. Nem mert megmozdulni. Az angyalok harcoltak, kardokkal és energiákkal az ismeretlen ellenségek ellen. Ők nem voltak szépek, sőt az angyalok se. A csodálatos teremtmények külseje megváltozott, mintha démonok lennének. Szárnyaik se pompáztak olyan csodálatosan. A legbátrabb közülük a legrútabb volt a legnagyobb karddal a kezében. Talán YongGuk, gondolta magában, és ahogy a nevére gondolt ökölbe szorult a keze. Vérengző csatának volt szemtanúja. Az angyalok védték bástyájukat a hívatlan vendégektől.  Egyikőjük megsérült, és ahogy eszméletlenül zuhant a föld felé, úgy változott vissza pompájába. Zelo volt az és kegyetlenül zuhant bele a földbe. Dongi felsikított és oda rohant hozzá. YongGuk figyelmét eltelte ezzel és rögtön megértette mi az a fegyver, amit ellene fel tudnak használni. Tudnak Dongiról és valaki tud az ő érzelmeiről.

- Zelo! - kiabálta nevét miközben rohant felé. Élnie kell. Neki túl kell élnie mindent. Ezek a gondolatok fordultak meg a fejében elfelejtve azt, hogy egy halhatatlanról van szó. Leguggolt mellé és lehajolt fejéhez. - Zelo, kérlek! Nyisd ki a szemed. - kiabálta miközben könnyei patakként folytak a fiatal angyal, hófehér arcárra.

- Do-Do-Dongi vigyázz! - nyögte erőtlenül majd elvesztette az eszméletét, Dongi hátába pedig bele állt egy tőr. Mellkasa megemelkedett ő pedig hangosan felnyögött majd Zelo mozdulatlan testére zuhant.