9.rész

Ne bízz benne, mert hazudik. Elcsal és becsap, életed akaratodon kívül elveszi, és soha többé nem kapod vissza.  Szörnyű rémálmok fognak hatalmába keríteni, te pedig csak futni tudsz majd előlük, de elmenekülni soha.

Dongi nem tudta mire vélni az ismeretlen látogató ajánlatát, de mégis azt érezte, hogy kénytelen megbízni benne. Néma csönd volt köztük és csak az erdő hangját lehetett hallani. A fiú játszott vele. Úgy tett, mint aki nem tudja, miről beszélgessen, pedig nagyon is jól tudta mit akar.

- Széplány vagy. Biztos van udvarlód. - a lány bólintott egy aprót és idegesen nézett össze vissza. Menekülő utat keresett, hogy ha valami történne. Okolta magát, hogy ennyire bolond volt, hogy eljött ide egyedül, pedig YongGuk megtiltotta neki.  - Igen? Tényleg van? - nevetett fel boldogan Luhan, mintha valami jó barátja lenne Donginak. Ő értetlenül nézett rá. Nem értette mi folyik körülötte és, hogy ez a fiú mit is akar valójában tőle.  - Az arkangyal az igaz? - bólintott. - És szereted?

- Igen. - mondta rekedt hangon. Luhan nem szólt egy szót se. Mélyen magába szívta a friss levegőt, majd tarkójához tette kezeit és elégedett mosollyal dőlt le a földre.  Dongi összefonta lábát kezeivel és térdére tette az állát. A vizet nézte és hallgatta hangját, ahogy messzire elsodródik, és ahogy hatalmas erejével a köveket magával vonszolja, hogy valahol máshol építsen belőle.

- Nem hiszem. A szerelemet nem mondani kell... - mondta nyugodt hangon. - … hanem érezni és meghalni érte. A szerelem egy olyan erő, ami még a halált is túléli, és csodákra képes. A szerelem a megmentő, hisz ha két ember között nincs, akkor az összefogás és küzdés sincs meg. Te szereted az arkangyalt, de kérdem én, hogy valóban szereted-e vagy ez csak egy bódult állapot? Ás mélyen a szíved mélyére és kérdezd meg magadtól. - Dongi nem szól egy szót se. Nem is akart foglalkozni azzal, amit a fiú mondott neki. Nem figyelt rá a lidérc pedig más cselhez folyamodott, hogy rá figyeljen és elméjébe tudjon hatolni. - Szereted az arkangyalt. És ő is szeret téged?

- Igen! - mondta határozottan a lány, Luhan pedig innentől kezdve tudta, nyert ügye van.  

- Honnan veszed? - mosolygott gonoszul. Dongi elgondolkozott. Emlékei között kutatott, Luhan pedig könnyen tudott közöttük kutatni, elfedni őket homállyal. Erőszak képe jelent meg a lány lelki szemei előtt. YongGuk rajta van és bántja. Másik képen az arkangyal lekever neki egy pofont. Megbélyegzi őt, de még sem az a bélyeg van most az ő lapockáján. Megrázta a fejét és Luhanre pillantott.

- Egyszer… - suttogta. - … megvédett. Tegnap este. Ragaszkodott hozzám és nem akart elveszíteni. Szeret. - elnémult. -  A szavak… - fojtatta kis szünet után. - … amiket mond. Érződik belőle, hogy többet nem tudna bántani. Szeret engem és én is őt.

- A szavak azok csak szavak. Töbet bántott téged, mint szeretett. Egyszer megvédett, de előtte bántott. Nem csak fizikailag, de lelkileg is bánt. Pedig te annyit kéred őt, hogy legyen melletted, szeressen, és ne menjen el éjszakára. - Dongi szemeibe könny gyűltek, hisz igaza van Luhannek. Az arkangyal már hetek óta alig van vele. Ő megérti, hogy muszáj eleget tennie kötelezettségeinek, de ezt nem így kéne neki se csinálnia. Hiányzik neki az angyal és ezt az érzést pár óra nem tudja feledtetni. Egy követ vett a kezébe Dongi és bele dobta a patakba.

- Nem hiszek neked. - mondta csendesen és higgadtan. Hangja a legtisztább szólamba szólt akkor és nem mutatta ki, hogy tényleg elkezdett kételkedni kedvesében. Luhan régi emlékeket bontott fel. Az akadályt nem tudta teljesen legyőzni, de nem is az volt a cél. Egy kis darabot kellett neki csak kibontania, amiből Dongi később tud majd építkezni. - Kezdek őrült lenni. - mondta teljesen váratlanul. Luhant is meglepte, a lány hirtelen közvetlensége. Dongi beszélni akart valakivel végre arról, hogy mi is játszódik le benne. YongGuknak nem akarta mondani, mert akkor rossz szemmel nézett volna rá.

- Ezt hogy érted?

- Olyan dolgok vannak a fejembe, amik nem történhettek meg velem. Ráadásul van egy angyal. Tegnap is láttam őt és ma is. Pedig nincs ott. Ő csak egy szellem. De mégis van egy olyan érzésem, hogy vele álmodok és őt látom ezekben a képekben.  - segítsége nélkül is beindult a folyamat, jegyezte meg magában Luhan. Magához ölelte Dongit aki boldogan fogadta el a támasznyújtást. Nem értette magát, miért mondta el egy vadidegennek azt, amit még a szerelmének se mer elmondani.

- Nem vagy őrült. - nem mondott erről a dologról többet, hisz tudta, ha mindent elmondana, tönkre tenné. Inkább lebontott még egy szálat. - Csukd be a szemed és pihenj. - a lány megtette. Lassan elaludt. Sötétség lengte körül. Csattanások, kardok hangja, csata zaja. Vihar vagy vihar készülődőben. Hideg üveglap a tenyere alatt és egyre gyorsuló szívverés. Hirtelen kirohan a fa alá. Kiáltva egy nevet. Nem hallja a nevet, de látja az angyalt a földön feküdve. Dongi erősködik. A nevet akarja hallani, de nem hallja. Tudnia kell. Tudni akar róla. Nem hallja. Az álom kép eltűnik ő pedig zihálva ül fel és üvölti a nevet, amihez semmit sem tud kötni.

- ZELO!!!!!